Tizenhetedik fejezet

A legjobb teljesítményem semmi nem volt Kyp Durronéhoz viszonyítva. Kyp szédítő iramban fejlődött. Alig egy hét leforgása alatt megelőzött, és fényévekkel maga mögött hagyott mindnyájunkat. Akkora léptekkel haladt, hogy Skywalker mester nem igazán tudta, mit kezdjen vele. És ezzel párhuzamosan Kyp reményt adott mindanyiunknak, és egyre szilárdabban hittük, hogy a Jedi-rendet újjá lehet teremteni, és újjá is fogjuk teremteni.

Megpróbáltam összeismerkedni Kyppel, de ő tartotta a három lépés távolságot. Másokkal viszont egészen jól összebarátkozott. Dorsk 81, a sárga bőrű klón a Khommról, közelebb állt Gantorishoz, mint bárki más, és Kyp barátsága most betöltötte a lelkében keletkezett űrt. Sok időt töltöttek együtt, kettesben indultak felderítő küldetésekre a környező őserdőben.

Kyp a Kessel fűszerbányáiban nőtt fel, és az Erő mélyen áthatotta őt. Attól, hogy egy börtönben nevelkedett, eléggé zárkózott lett, és nem vette jó néven, ha valaki megpróbált bepillantást nyerni az életébe. Néhány alkalommal megpróbáltam megnyitni, de a kísérleteimmel inkább csak elűztem magamtól, így aztán néhány próbálkozás után visszakoztam. Nem akartam olyan hibát véteni, ami a későbbiek folyamán is lehetetlenné teszi majd a közeledést.

Amúgy is épp elég elfoglaltságom akadt.

Gantoris halála után két héttel tapodtat sem jutottam közelebb a rejtély feltárásához. Ugyanannyit tudtam a gyilkosáról, mint akkor, amikor a holtteste még füstölgött. Továbbra is úgy sejtettem, hogy egy szociopata gyilkos bujkál körülöttünk, de egyikünk sem talált erre utaló jeleket. Gantoris tetemét megtaláltuk, de az elkövető nyomtalanul eltűnt.

A holokron nem sokat segített a nyomozásban, de számos információt adott a bolygó történetéről, ami alapján elkezdhettem dolgozni. Mint kiderült, a Yavin-4 valaha egy félelmetes Sith Nagyúr hatalmi központja volt. Exar Kunt, a bukott Jedit akkor csábította el a sötét oldal, amikor a Sithek tanításait olvasgatta, és a varázslataikkal gyarapította az addigi tudását. Aztán eljött a Yavin-4-re, él leigázta a massassi népet. Ezt követően kisebb-nagyobb szentélyeket építtetett, szerte az egész holdon, amelyek valamilyen módon segítettek neki összpontosítani a hatalmát. Később, a Sith Háborúk idején a Régi Köztársaság Jedi-lovagjai felkutatták őt, majd legyőzték, és a gonoszságát mindörökre száműzték a Galaxisból.

Újra és újra eszembe jutott Luke intése, hogy óvakodjunk a sötét oldaltól, és ennek nyomán felmerült a fejemben a gondolat, miszerint Gantorisnak valahogyan sikerült előásnia, megfejtenie és tanulmányoznia egy Sith iratot vagy műtárgyat. Elvégre valahogy megtanulta, hogyan készítsen magának fénykardot. Nem szívesen gondoltam arra, hogy a Császár Sötét Jedijeinek egyike a közelmúltban beszökött a Yavin-4-re, és azóta is tanítványokat képez. Kevésbé nyugtalanító elméletnek tűnt az, hogy Gantoris saját magát keverte bajba.

A lelki békémre nézve szerencsétlen módon az a feltevés, hogy a gyilkos azért hagyta hátra a tetemet, hogy gúnyolódjon velünk, illetve kihívást intézzen hozzánk, túlságosan jól beleillett az általam korábban megismert viselkedésmintákba. Elméletileg egy droid is taníthatta elhunyt társunkat, ami megmagyarázta volna, hogy miért nem bukkantunk rá a hold élethálózatában. Egy gépezet tárolhatott volna tekintélyes mennyiségű elméleti tudást, de mert nem manipulálhatta az Erőt, Gantoris nem sok hasznát vette volna a tanításainak.

A skála másik végén ott volt az a rémisztő lehetőség, hogy a tettes annyira ért az Erőhöz, hogy képes elrejtőzni még egy mester elől is. A Gantoris által említett „sötét alak”-ra, illetve a Luke rémálmában kísértő illetőre illett ez a személyiségrajz. Könnyű lett volna Exar Kunt a gyanúsítottak listájának első helyére tenni. Ő aztán biztosan nem rettent volna vissza attól, hogy elevenen megsüsse Gantorist, csakhogy négyezer éve távozott az élők sorából. Skywalker mester mesélt ugyan arról, hogy több alkalommal beszélt Obi-vannal nagymester halálát követően, viszont tíz évvel azután, hogy Darth Vader végzett vele, Kenobi mindörökre eltávozott. Egy Sith Nagyúr talán birtokolhatott annyi hatalmat, hogy ennél tovább itt maradjon, ebben a világban, na de négyezer évig? Tovább dolgoztam Tionne-nal, hogy minél több adatot tárjuk fel a Rendünk történetéről, és sok időt töltöttem Kam társaságában, mikor is a fénykardvívás rejtelmeivel ismerkedtem. Sikerült kiterjesztenünk az érzékelésem szféráját egészen tizenhat méterig - ezen belül minden apró részletet érzékeltem -, ami azt jelentette, hogy akár egy nagyobb építményt is folyamatosan ellenőrizhettem. Ha egy bizonyos irányba összpontosítottam, kétszázötven métert Iáttam át részletesen - ebből a távolságból hárítottam a sugárnyalábokat, vagy érzékeltem mások jelenlétét. Az egyik kísérlet során azt sugalltam Dorsk 81-nek, hogy elkészült az ebéd, és ezzel visszahívtam őt és Kypet az egyik erdei túrájukról, holott több mint fél kilométerre voltak a Szentélytől.

Ezen alkalommal megpróbáltam behatolni Kyp elméjébe, de nem ismertem őt eléggé ahhoz, hogy áttörjek a védővonalain. Az eredmény megerősítette az egyik elméletemet, amely arról szólt, hogy kiket tudok és kiket nem tudok befolyásolni. Minél jobban ismertem valakit, annál fogékonyabb volt a sugallataimra. Az ellenséges szándékú vagy ismeretlen egyének esetében az összkép rendkívül bonyolultnak bizonyult, és csak komoly erőfeszítések árán tudtam láttatni velük valamit.

Egy különösen fárasztó nap végén a többi tanítvány között kötöttem ki kora este. Fél napon át hallgattuk a holokron egyik őrzőhelyettesét. A Régi Köztársaság korából származó udvari intrikákról mesélt nekünk - intrikákról, amelyek minden bizonnyal lebilincselőek lettek volna, ha tudjuk, kikről szólnak, de mert az őrző valami döbbenetesen képtelen volt bárkit is megszemélyesíteni, én már a kezdet kezdetén elvesztettem a fonalat. Aztán egy másik őrző elmondta Yoda mester Jedivé válásának történetét. Ez a történet egészen jónak bizonyult, és kétségkívül megmentette az életemet, mert még egy óvilági udvari intrika, és okvetlenül kómába esek. Ezt követően bevettem magam az erdőbe, és lefutottam tíz kilométert, hogy meggyőzzem magam: életben vagyok.

Estefelé valamennyien összegyűltünk a második emeleti előadótermek egyikében, hogy meghallgassuk Tionne legújabb balladáját. Tudtam, hogy az együttesen előásott anyagokból merítette, de ígéretet tett, hogy nem a Halcyonokról szól, így aztán hajlandó voltam részt venni az előadáson. Igazából akkor is megjelentem volna, ha történetesen a Régi Köztársaság udvari intrikáiról dalol, mert amikor a hangja betöltötte a termet, nem lehetett kétséges: nagyon is élek.

Különös hangszeren kísérte magát, amely egy rövid nyélre erősített két rezonátordobozból állt. A dobozokon húrok feszültek, Tionne ezeket pengette vagy csupán simogatta. A sajátos elrendezés révén a szerkezet úgy zengett, mintha két külön hangszer lett volna, és Tionne tudásának köszönhetően szinte úgy szólt, mintha egy egész zenekar zendített volna rá. A legtöbb balladájához, akárcsak ehhez az újhoz, Nomi Sunrider balladájához szelíd, lírai témát szerzett. Néha belecsapott egy-egy nyersebb, vadabb dallamba, amit én magam is dúdolni kezdtem.

Nomi Sunrider balladája a Sith Háborúk és Exar Kun korában játszódott. A főszereplő férjét meggyilkolták, így aztán az asszony átvette társa helyét a korabeli Jedi-képzőben. A következő évek során híres Jedivé vált, és kulcsszerepet játszott a háborúban. Róla énekelni talán szentségtörésnek számított a Yavin-4 Nagyszentélyében, de úgy gondoltam, négyezer év után emiatt senki sem fog tiltakozni. Tévedtem. Tionne körülbelül a felénél tarthatott, amikor Kyp felállt a padlóról, és utálkozó képet vágva kijelentette:

- Jobban tetted volna, ha nem örökíted meg ezt a nevetséges és szánalmas történetet. Nomi Sunrider áldozat volt. Úgy harcolt a Sith Háborúban, hogy nem tudta, miről szólnak a csaták. Gondolkodás nélkül követte a Jedi-mesterek parancsait, akik mindannyian féltek, mert Exar Kun felfedezett egy módszert, amellyel a Jedik jelentősen megnövelhették hatalmukat.

Tionne meglepetten és kissé sértődötten lerakta hangszerét, majd megkérdezte Kyptől, hogy ha ennyi információval rendelkezik, miért nem segített rekonstruálni a legendát. Ezt követően Luke is kérdőre vonta Kypet, azt tudakolta tőle, hogy honnan szerzett tudomást arról, amit az imént mondott. A bensőm azonnal válaszolt a kérdésre: Exar Kun. Ott ültem Tionne mellett, amikor Bodo Baas a Sith Háborúról mesélt. Kyp határozottan Exar Kun mellett foglalt állást, és amennyire tudni lehetett, a holokron nem tartalmazott különvéleményeket.

Akkor zökkentem ki a töprengésből, amikor Kyp rám vetette indulatosan villogó szemét, és tovább mondta a magáét:

... nem mészárolták volna valamennyit. A Jedik nem buktak volna el, mi pedig nem lennénk itt, hogy egy olyan valakitől tanuljunk, aki semmivel sem tud többet, mint mi!

Luke ismét megkérdezte tőle, hogy honnan szerezte az értesüléseit. A fiatal férfi habozott néhány pillanatig, aztán motyogott valamit arról, hogy a holokront használta. Tionne-ra pillantottam, aki a fejét csóválva nézett vissza rám. Mi ketten sok időt töltöttünk a készülék anyagainak tanulmányozásával, ő pedig még többet dolgozott vele, így aztán Kyp aligha férhetett hozzá, hacsak nem szenvedett álmatlanságban.

Mielőtt kérdőre vonhattam volna őt, hogy leleplezzem a hazugságát, Skywalker mester R2-ese begördült a terembe, és füttyögött valamit. Elcsíptem a „közeledik” szó kódját, mire kiterjesztettem a tudatomat. Még mielőtt Luke bejelentette volna, hogy látogatónk érkezik, érzékeltem, hogy egy idegen ereszkedik a hold felszíne felé, méghozzá egy olyan idegen, akit mélyen áthat az Erő. Mire kiértünk a Szentélyből, a főbejárat előtti tisztáson éppen földet ért egy Z-95 Headhunter.

A gépből kiszálló pilóta ezüstös színű, testhez álló pilótaöltözetet viselt. Levette a sisakját, és megrázta a fejét, amitől a haja kibomlott, és aranyban-vörösben pompázó fürtjei vad, szeszélyes táncot járva lobogtak. A nő gyönyörű volt, viszont a Skywalker mesterre villantott mosolya eléggé erőltetettnek tűnt.

- Üdvözöllek a Yavin-4-en, Mara Jade! - köszöntötte őt Luke.

A gondolataim továbbra is a Kyppel kapcsolatos kínos érzéseim körül forogtak, így lemaradtam a jövevény válaszáról. Ugyanakkor hallottam már Mara Jade-ről, Iella mesélt róla. A fiatal nő a Császár ügynöke volt, és eléggé jól bánt az Erővel. Csupán maroknyi birodalmi főtisztviselő tudott róla, és a puszta létezése is valószínűleg mindörökre titok maradt volna, ha nem játszik fontos szerepet Thrawn főadmirális legyőzésében. Ennek részletei sosem derültek ki világosan, de nekem az a határozott benyomásom keletkezeti, hogy Mara Jade rendkívüli módon érti a dolgát, továbbá halálosan veszélyes, és nem kimondottan rajong a Jedikért.

Ennek ellenére az oldalán függő táskából egy Jedi-köpenyt húzott elő. Luke megint mosolygott, majd felénk fordulva bemutatta a nőt:

- A hölgy Mara Jade. Azért jött ide, hogy megtegye az első lépéseket a Jedik útján.

Mindenki megtapsolta újdonsült társunkat - még Kyp is, noha ő továbbra is komor képet vágott. Luke alighanem felfigyelt az intő jelre, mert magához intett engem, és így szólt:

- Keiran, megtennéd, hogy gondoskodsz szálláshelyről Mara számára? - A vörös hajú nő felé fordult, és bocsánatkérő hanghordozással folytatta: - Elnézésedet kérem, de haladéktalanul el kell intéznem valamit.

Mara kurtán biccentett neki, majd rám nézett, tetőtől-talpig végigmért, és megkérdezte:

- Találkoztunk már?

Tudtam, hogy még sosem, de én magam is zavarba ejtően ismerősnek találtam őt.

- Nem, nem hiszem - mormoltam a fejemet ingatva.

- Ez furcsa... általában nem szoktam elfelejteni arcokat - jegyezte meg Mara.

- Azt hiszem, én is emlékeznék rád - válaszoltam, azzal elindultunk a Szentély főbejárata felé. - Több kamrából választhatsz - magyaráztam menet közben. - Skywalker mester a harmadik szinten lakik, akárcsak néhány tanítvány. A látogatóink zömét a második szinten helyezzük el.

Hirtelen megéreztem, hogy Erő-nyúlványok kígyóznak elő Marából, amelyek egy ütemmel később tapogatni kezdték a tudatom határait.

- De te nem ott laksz - állapította meg Mara Jade.

Egy nanomásodperc erejéig összpontosítottam, és kizártam őt az elmémből, aztán, mintha mi sem történt volna, közönyösen válaszoltam:

- Nem, engem a régi pilótaszállások vonzottak idelent, a földszinten.

Mara Jade megint elhúzta a szája szélét, és én valamiért a ragadozók vicsorgásához hasonlónak láttam a mosolyát.

- Hát akkor ott néznék szét először, ha nem bánod - mondta.

- Én a legkevésbé sem bánom - válaszoltam a vállamat vonogatva - csakhogy engedelmeskednem kell a mesterem kérésének

- Óh, ez igen! - csattant fel Mara, és összeütötte néhányszor a tenyerét. - Úgy beszélsz, akár egy alázatos császári udvaronc!

Ezekben a pillanatokban beléptünk a Szentélybe. Félszegen rámosolyogtam a nőre, és odaszóltam neki:

- Remélem, otthonosan érzed majd magad minálunk.

A megjegyzés hallatán felkapta a fejét, és fojtott hangon mormolta:

- A Birodalomnak vége.

- De az iránta való hűség megmaradt egyesekben - vágtam rá szintén halkan.

Mara lecövekelt a hangárfolyosó közepén, én pedig észrevettem, hogy az űrruhája sötétebb, tompább árnyalatúra színeződik, hogy minél jobban beleolvadjon a környezetbe.

- Az imént azt mondtad, hogy nem találkoztunk még, de nyilvánvalóan bajod van velem - mondta rövid hallgatás után, mialatt résnyire vont szemében harcias tüzek lobogtak fel. - Rendezhetnénk most az ügyet?

Majdnem elfogadtam a kihívást. Majdnem elkezdtem sorolni a birodalmiak förtelmes bűneit, a Jedik lemészárlásától kezdve egészen Gantoris meggyilkolásáig, de az utolsó pillanatban észbe kaptam. Ott álltam, a kellős közepén annak a helynek, ahonnan a lázadók elkeseredett csapást mértek a Birodalomra - és sikert arattak. Jómagam is részt vettem az ezt követő támadássorozatban, amelyek során térdre kényszerítettük a Birodalmat, és megfosztottuk a központjától: a Coruscanttól. Segítettem megsemmisíteni a Birodalmat, amely Mara Jade otthona volt, és nem láttam okot arra, hogy miért ne sóvárogna ugyanúgy a múltjának bizonyos dolgai után, mint én magam.

Vettem egy mély lélegzetet, egy pillanatra bent tartottam, majd lassan kifújtam a levegőt, és megszólaltam:

- Ne haragudj, amiért goromba voltam. Ha valami nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, manapság is nagyon könnyű visszavezetni a hibát a Birodalomra. Te nem vagy a Birodalom. Hűséggel és együttérzéssel vádolni téged tisztességtelenség és ostobaság. Nem az első alkalom, hogy így viselkedem, de általában igyekszem türtőztetni magam azokkal szemben, akiket éppen csak megismertem. - Felé nyújtottam a jobbomat, és hozzátettem: - Corran Horn vagyok. - A valódi nevem csaknem a torkomon akadt, de hogy elárultam neki, azt a bizalom jelének szántam. Luke láthatóan megbízott benne, és a megérzéseim azt súgták, hogy én is tegyek így.

Mara Jade megrázta a kezemet, majd ismét végigmért.

- Hallottam már rólad - válaszolta aprókat bólogatva. - Ne haragudj az elmeszondázásért. Ismerősnek találtalak, de a Keiran név, nem tudom miért, sehogy sem illett a képbe. És miután nem érzékeltem semmit Luke, akarom mondani Skywalker mester felől, felmerült bennem a gondolat, hogy tudja-e, hogy álnéven élsz itt.

- Őmaga javasolta - feleltem vigyorogva. - Sőt azt hiszem, azóta többféle módon is Keiran Halcyonként gondol rám. Amúgy Keiran Halcyon az egyik ősöm volt, és elég híres Jedi a Korélia-rendszerben.

- Értem - közölte kurtán Mara, azzal a mosolya lassan lehervadt, majd megéreztem, hogy bezárja előttem a tudatát. Ennek okát néni értettem, miután csaknem biztosra vettem, hogy eónokon át próbálhatnám szondázni, anélkül hogy akárcsak egy halovány életjelet észlelnék felőle. A lelkem mélyén szerettem volna gyanakvó lenni, de ezt a vonásomat már jó ideje kordában tartottam. Alig egy-két perce úgy döntöttem, hogy megbízom benne, így aztán megbíztam benne. Ez akár ostobaságnak is tűnhetett volna, de így éreztem helyénvalónak.

- Skywalker mester úgy vélte - magyaráztam tovább -, hogy álnéven kellene itt szerepelnem, hogy ne zavarjam meg a többieket.

- Más okai is voltak annak, hogy nem akartad felhívni magadra a figyelmet?

- Mire gondolsz?

- Az apósod Booster Terrik - válaszolta Mara, és halovány, éppen csak látható mosoly jelent meg a szája sarkában. - Ez elég indok lenne bárkinek, hogy elbújjon. És úgy rémlik, legalább hat hete nem hallottam Miraxról. Te mennyi ideje vagy itt? Egy hónapja?

- Az jár a fejedben, hogy megöltem a feleségemet, és idejöttem, hogy elrejtőzzek?

- Nem - válaszolta Mara komolyan, már-már komoran -, az jár a fejemben, hogy valakik megölték, te pedig idejöttél, hogy megtanuld, hogyan találhatod meg a gyilkosokat.

A lövésével annyira közel talált a célhoz, hogy összerezzentem, de gyorsan összeszedtem magam, és megkérdeztem:

- Te pedig honnan tudod ennyire pontosan, hogy mióta nem hallottál Miraxról?

A régi pilótaszállások felé vezető folyosón ballagtunk. Mara éppen csak rápillantott az ódon kőfalakra, majd könnyedén rántott egyet a vállán, és magyarázni kezdett.

- Tudod, a feleséged remekül csinálja azt, amit csinál. Kilencvenöt százalékos biztonsággal kerít elő különleges árucikkeket, aztán vevőt is talál hozzájuk. Ha egy ilyen illető egy-két hétnél hosszabb időre eltűnik, akkor vagy egy nagy dobásra készül, vagy halott.

Felkattintottam a lámpát egy apró kamrában, és megjegyeztem:

- Ez a helyiség egy lázadó pilótanőé volt. Meghalt a Halálcsillag elleni támadás előtt.

Mara néhány gyors pillantással szétnézett a kamrában, majd bólintott, és kijelentette:

- Nekem tökéletesen megfelel. Szóval, mi történt Miraxszal?

- Életben van, de ez minden, amit tudok róla - válaszoltam elkedvetlenedve, és nekidőltem az ajtófélfának. - Skywalker mester és Wedge úgy vélik, elrabolták őt, előttünk ismeretlen okból. Azt gondoljuk, hogy hibernált állapotban tartják. Mirax odakint van valahol, és énrám vár.

Az aranyvörös hajú nő összefonta karját a keblén, és bólogatva kijelentette:

- Te pedig azért vagy itt, hogy megtanuld, amit lehet, aztán megkeresd őt.

- Megkeressem és megmentsem.

- Szerencsés asszony - jegyezte meg a száját félmosolyra húzva Mara.

- Remélem, az - vágtam rá, majd a hangomat fenyegető morgásig fojtva hozzátettem: - Ha mégsem, ha későn találok rá, az elrablói a Galaxis összes szerencséjével sem mennek majd semmire.